Mentés

Mit kell tudni a szaunáról és a finnek kapcsolatáról?

802
HOZZÁSZÓLÁS:

Közel 1,5 millió – ma is használatban levő – szauna található Finnországban. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag minden házban – még a lakásokban is -, családban megtalálható. Eddig még senki sem pszauna2róbálta megbecsülni, hogy a finnek évente hányszor szaunáznak, de nyugodtan mondhatjuk, hogy több millió olyan alkalom kínálkozik, amikor fizikai és lelki felfrissülést keresve visszahúzódnak a szaunájukba.

Azt mondhatjuk, hogy átlagosan a finnek hetente 1-2 alkalommal szaunáznak, de nyáron sokan szinte minden este használják.

A finnek mindenhova magukkal viszik a szaunájukat, sokan még a nyaralásukra is, ezért nem ritka látvány a sátorban vagy egy hajón felállított szauna sem. A szauna annyira a hétköznapok részévé vált az idők folyamán, hogy a finnek igazán nem is értik, miért tulajdonítanak ennek mások olyan különleges jelentőséget. Számukra a szauna több, mint egyszerű fürdőhely, számos hagyomány, szokás és hiedelem kötődik hozzá.

Honnan származik a szauna?

Mentés

Bár a szauna pontos eredete még a mai napig is ismeretlen, tudjuk, hogy már a finnugor népeknél is ismert volt. A finneket azért nevezhetjük a szaunakultúra meghonosítóinak, mert náluk maradt meg leginkább ennek ősi hagyománya, a többi népcsoportnál pedig mindenütt kisebb vagy nagyobb mértékben ugyan, de megváltozott.

Egy régi finn mondás szerint, ha a szauna és az alkohol már nem segít, akkor a beteg valószínűleg meg fog halni. Mások a „szegény ember kórházának” hívják, vagy a templomhoz hasonlítják.

Hogyan épül fel és mire jó a szauna?

A szauna rendszerint egy forró fülkéből, egy tusolórészből és egy öltözőszobából áll. A tóparti és a kisebb beltéri szaunákban nem mindig található tusoló. Jóllehet az ősi finn szauna a mosakodás helye is volt egyben, ma ezt a funkcióját már elvesztette.

A modern kor emberének elsősorban a teljes kikapcsolódás, a relaxáció optimális helye, ahol kitágulnak, majd ismételten összehúzódnak a bőr pórusai a váltakozó meleg-hideg levegő hatására, és méregtelenedik a szervezet a fokozott izzadás révén. Rohanó világunkban az egyre gyakoribb stresszhatások is kiküszöbölhetők vagy csökkenthetők a rendszeres szaunázás segítségével.

Finnországban az újszülött gyerekektől kezdve a nagyszülőkig mindenki szaunázik. A kisgyerekeket persze fokozatosan  szoktatják a rendszeres szaunázáshoz, és sohasem kényszer
tik őket, mindenki csak addig használja a szaunát, amíg jólesik neki.

Az újszülött csecsemők először édesanyjuk térdén vagy az alsó padon ülve – alacsonyabb hőmérsékleten – barátkoznak meg a szauna hangulatával.

A szaunázás mindenki számára hasznos, aki ismeri saját szervezetének tűrőképességét és korlátait. Egy finn mondás szerint: „Ha valaki el tud sétálni a szaunáig, akkor már szaunázhat.”

802
HOZZÁSZÓLÁS:
loading...

Hozzászólások |

Összesen eddig
0

És te mit gondolsz erről?
Neked mi a véleményed a témáról?

Szólj hozzá

| Mondd el a véleményed

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

 

Mentés

<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
Válogatott készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!

Friss HOZZÁSZÓLÁSOK

121
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Login



Elfelejtette jelszavát? [ bezár ]
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Felhasználó létrehozása!



Már regisztrált? Jelentkezzen be! [ bezár ]

Elfelejtette jelszavát?


[ bezár ]

 

Mentés